Tényleg láthatatlan 6. fejezet

Fandom: Hetalia
Karakterek: Kanada, Anglia, Egyiptom, említés szintjén kicsiny hazánk, továbbá egy darab képkocka erejéig feltűnik egy újabb gyanús alak Anglia házában.
Páros: Nincs. (igazából nem értem, miért írom ki, amikor ez a 6. ugyanahhoz a sorozathoz tartozó fejezet, és a 6. páros nélküli is. *eszébe jut a következő fejezet* Inkább mégis kiírom.)
Korhatár: Nincs. (És elárulom, hogy 12-esnél több nem is lesz.)

Summary: Kana-chanom *-* Kanada ismét talál egy nyugtalanító szöveget az egyik könyvben, és rájön, többé nem ignorálhatja a témát. Aztán hazamennek, és Matthew elcsíp (sajnos, vagy nem sajnos, mindenki döntse el magában, csak a tekintetével teszi ezt) egy köpenyes alakot.
***
Tovább >>

6. fejezet: Kanada, avagy egyre gyanúsabb az egész

Sóhajtottam, ahogy újra felütöttem a könyvet, ezúttal gondosan teljesen más oldalon, de ujjaim szinte akaratlanul újra visszasiklatták a vékony pergamenlapokat az oldalhoz, ahol úgy megrémültem. A már ismerős, szálkás kézírással ez volt olvasható: „Ne bízz benne!” Vajon hogy értette? De ez a könyv sokkal régebbi, mint amit Angliánál olvastam, legalább száz évvel. Bár lehet, hogy csak hasonló az írás. Elvégre az alexandriai könyvek sok embert vonzottak, és nyilván köztük volt egy szálkás írású, pontosan olyan, mint amilyet otthon, abban a könyvben olvastam... Nem, ez csak önámítás. Nyilván valaki szórakozik velem, és direkt beleírja a könyvekbe ezeket a sorokat, hogy nekem paranoiám legyen, vagy valaki másnak. Elvégre nem is látszik réginek a tinta, mintha csak egy perce vetették volna papírra ezeket a sorokat, csak a színe különös, élénkvörösben játszik. Fura. De minek agyalok ezen? Bárcsak ismét látható lennék! Még azt is elviselném, ha Arthur üvöltözne velem, csak térjen vissza minden a normális kerékvágásba. Sóhajtva az előttünk magasodó, már igencsak alacsony könyvkupacra néztem, de ebben a pillanatban zörrent a kilincs, és ijedten tettem le a könyvet, amit kiemeltem. Villámgyorsan felálltam, és egy mozdulattal egy polc mögé pördültem, nehogy kiszúrjon, mint amikor régen, kiskoromban lopóztam be Arthur könyvtárába olvasni, aztán majdnem elnevettem magam, amikor eszembe jutott, hogy ha akarna sem láthatna meg. Aztán belépett Egyiptom.

- Jutottál valamire, Arthur? – kérdezte udvariasan. Anglia megrázta a fejét.

- Nem, semmi. Viszont nem is venném tovább igénybe a vendégszereteted, az az érzésem, hogy a választ nem itt fogjuk megtalálni.

- Rendben. Szia – kísért ki minket Egyiptom. Őszintén szólva, egy kicsit feszélyezett. Egy ilyen káprázatos történelemmel és kultúrával rendelkező ország meg én... Na persze, Anglia sem marad el mögötte, de az a felirat kétségeket ébresztett bennem. „Ne bízz benne!” Egyre furább az egész. Én nem vagyok sárkány, nem szeretem a rejtélyeket. Sőt. De mindegy is, most nem én döntök. Egyébként ha már régi fóliánsokról van szó...

- És Magyarország Corvináival mi van? – bukott ki belőlem a kérdés. Anglia szemöldökét ráncolva nézett rám (mármint oda, ahol nekem kellett volna lennem... Annyira utálom ezt az egészet!) majd bólintott.

- Jó ötlet. Majd holnap benézünk. És... – Vigyor ült ki az arcára, én csak egy másodperccel később kapcsoltam. És akkor tovább tudod bosszantani Romániát, mi? Hangtalanul sóhajtottam egyet, és a gázlámpák végtelen sorára fordítottam a tekintetem. Minden fényes villanás után két másodperc sötétség, és épp amikor a szemem kezdene ráállni, akkor ismét egy lámpa. Fény, sötétség, fény, sötétség... fény, sötétség... fény... Egy zökkenésre ébredtem, ahogy megálltunk a ház előtt. Kiszálltam a kocsiból, nyújtózkodtam egyet, és bementem. Minden csendes és sötét volt, de nem hagyott nyugodni egy érzés, hogy valaki vagy valami van itt, nem üres a ház. Felkattintottam a villanyt, és abban az egy-két másodpercben, amíg a szemem ráállt a fényre, egy köpenyes alakot láttam eltűnni a szemközti szobában. Betörő!, villant át rajtam és utána vetettem magam, de mire odaértem, eltűnt valamerre. Sóhajtva mentem vissza, de úgy döntöttem, ezt nem mondom el Angliának. Ezt sem.