Szereplők: Roy Mustang és négyesfogata (Breda, Havoc, Fuery, Falman), Shezka, valamint egy sárkány(kislány).
Páros: Nincs.
Korhatár: Nincs.
Summary: Egy újabb békés nap a Központi Város Roy Mustanghoz tartozó irodájában, amikor egyszer csak felbukkan egy sárkány.
***
Tovább >>
1. fejezet: Sárkány az irodában
Roy Mustang unatkozva pillantott ki irodája ablakán.
Kivételesen nincs papírmunka, a többiek beszélgetéséhez nem tud (és nem is
akar) hozzászólni, Hawkeye pedig beteg. Súlyos nyavalya lehet, ha nem jött be;
Roy még élesen emlékezett rá, hogy tavaly úgy kellett hazazavarni az
influenzájával. Arról nem is szólva, hogy Roy is elkapta, és egy hétig nyomta
vele az ágyat.
„Igazán történhetne
valami”, gondolta.
Ebben a pillanatban furcsa érzés fogta el: a zsebe átforrósodott, ezzel
egyidejűleg valami betörte az ablakot.
Roy alig tudott félreugrani a szélvészként érkező jövevény elől, ami nagy
puffanással végül az iroda kellős közepén landolt, de pillanatnyilag nem
látszott ki a sok (már aláírt!) irat közül, amiket lesodort az asztalról.
Mindenki kíváncsian, de rémülten nézte a kis kupacot, majd Roy elindult, hogy
lehámozza a valamiről az iratokat, amik betemették azt. Alkalmazottai azonban
szinte egyszerre kiáltottak föl:
- Ne, ezredes! Mi van, ha egy bomba az? – rémüldözött Fuery.
- Vagy valami veszélyes támadó! – tette hozzá Breda.
- Bizonyára valamelyik cserben hagyott barátnője küldte... –
morgott cigivel a szája sarkában Havoc, akit – már megint – elhagyott a nője,
ezért különösen borúlátó volt.
- Gyávák... – legyintett az ezredes, és leguggolt, hogy
leszedje az iratokat az ismeretlen valamiről, de a papírok hirtelen lángra
kaptak valami szikrától. Mindenki csak bámult a lángoló kupacra, majd Havoc
kárörvendően Mustangra nézett.
- Gratulálok, ezredes. Ezeket majd újra kell írnia, ugye
tudja?
- Nem én voltam! Lehet, hogy én is tűzzel foglalkozom, de
hülye nem vagyok! – védekezett Roy. – Szerintem ez a... valami gyújtotta fel az iratokat.
- Mindenesetre ezt a tüzet valahogy el kéne oltani – jegyezte
meg Falman.
- De hogyan? Senkinél sincs víz! – torkollta le Havoc.
- Mind itt fogunk elhamvadni! – jajveszékelt Breda.
- Esetleg megpróbálkozhatnék egy ellentűzzel... – töprengett
az ezredes, de a többiek kórusban felelték:
- Az nem lenne jó ötlet! – Végül a valami oldotta meg a problémát, amikor magába szippantotta a lángoló
iratokat, a szétszóródott hamut és pernyét, a füstöt – mindent. Mustang
elismerően hümmögött egyet, majd nekiállt megszemlélni a jövevényt. A
következőket vette észre:
A valami egy
nagyjából huszonöt centis, négy végtaggal rendelkező, kicsit tömzsi, halványlila
pikkelyes élőlény volt. A pofája hosszúkás volt, és a kígyóéra emlékeztetett,
de lila tekintete majdhogynem emberinek tűnt. Mikor végzett a dolgok
felszippantásával, mintegy nyújtózkodásképp kitárta szárnyait, mely egyrészt
eléggé lecsökkentette körméretét, és kiderült, hogy valójában karcsú és kecses
lény, másrészt megmutatta teljes valójában az egyenként tizenöt-tizenöt centis,
denevérre emlékeztető szárnyakat. Mind az öten megbabonázva nézték a gyönyörű s
egyszersmind veszélyes teremtményt, ami épp néhány szikrát és némi füstöt
köhögött fel, bizonyára az iménti mutatványának némi maradékát, majd békésen
elaludt. Mustang, önkéntelenül némiképp lehalkítva hangját, Falmanhoz fordult:
- Maga szerint mi ez? – Falman elgondolkozott, majd szintén
halkan felelt:
- Ha nem lenne ilyen tökéletes, azt mondanám, egy kiméra; de
mivel az, egy minden valószínűség szerint nem létező, mitológiai lényt kell
megjelölnöm, ami a legendák szerint...
- A lényegre. Mi ez? – kérdezte türelmetlenül és némiképp
ingerülten Roy: bosszantotta alkalmazottjának körülményes fogalmazásmódja.
Falman szalutált.
- Igenis, uram. Ez valószínűleg egy sárkány. – Aki ezt a
mondatot várta: „Mindenki döbbenten nézett Falmanra, hiszen mindenki tudja,
hogy sárkányok nem léteznek!”, hát... nem jött be. Shamballa* az alkímia világa
volt, s szinte senki (Falman a lexikális tudásával kivételnek számított) nem
ismerte ezt a szót. Roy is csak a szemöldökét ráncolta.
- Szóval ez egy sárkány. Azok milyenek szoktak lenni?
Mármint, milyen viselkedést várhatunk tőle? – A kérdezett az égre (mármint ez
esetben a plafonra) emelve tekintetét elgondolkodott.
- Nem tudom – válaszolta végül. Most viszont tényleg mindenki
döbbenten meredt rá. Falman nem tud valamit:
ez a hír hideg zuhanyként ért mindenkit. Havoc szájából kiesett a cigaretta,
annyira eltátotta a száját.
- Nem tudja? A könyvtárban ezek szerint egy árva szó nem volt
a sárkányokról? – Falman bizonytalanul nézett Havocra.
- Hát, nem minden
könyvet olvastam el a Központi Könyvtárban... – Ekkor Roynak hirtelen eszébe
jutott valami.
- És ki az, aki egyrészt tényleg minden könyvet elolvasott a Központi s egyéb könyvtárakban,
másrészt vissza is tudja idézni minden egyes szavukat?
- Shezka – válaszolták mind a négyen egyszerre. Fuery már
rohant is megkeresni.
- Viszont a sárkányról nem kell tudnia. – Azzal Roy az
időközben felébredt kis lényt betette íróasztalának fiókjába, s becsukta azt. A
sárkány a jó meleg sötétségben ismét összegömbölyödött és visszaaludt.
Hamarosan meg is jött Shezka. Tisztelgett az ezredes előtt,
majd megkérdezte a szokásos cincogó hangján:
- Miért hívatott, Mustang ezredes?
- A Központi Könyvtárból kéne minden sárkányokkal kapcsolatos
adat, valamint ha egyéb könyvtárakból emlékszik ilyen anyagokra, jegyezze le
azt, lehetőleg mára, vagy holnapra. – Shezka haptákba vágta magát, és
tisztelgett.
- Igenis, ezredes úr! – Azzal elrohant. Mustang elégedetten
nézett utána.
- Száz ilyen ha volna a hadseregben... – Azzal leült az
íróasztala mögé, de mivel nem volt munkája (a már amúgy is készen levő iratokat
beszippantotta a sárkány), megint unatkozni kezdett. Jobb ötlet híján felállt,
és az ablakhoz ment. Valami tompa sajgás volt az agya egyik hátsó zugában,
azóta, mióta meglátta a sárkányt. Vajon mi lehet az? Egy rég elfeledett emlék?
Akármi is, a lénnyel kapcsolatos. És Roy Mustang nem tudta leküzdeni az érzést,
hogy ezt a lila szempárt látta már valahol. De hol? A felhős égen, ahol csak
néhány résen szüremlett át a lenyugvó nap narancsos fénye, nem talált választ.
Erőszakkal vitte másfelé gondolatait, és hirtelen eszébe jutott valami.
- Az Elric fivérekkel mi van? Már vagy egy hete elküldtem
őket abba az északkeleti-hegységi faluba, hogy vizsgálják meg a magukat
mágusoknak nevező lakosokat. – Fuery válaszolt, miután kikereste az iratokat
(amik szerencsére nem végezték a sárkány torkában).
- Semmi hír. Öt napja jelentkeztek utoljára, Ristalból. – Az
ezredes szeme, amit behunyt, mert a nap a szemébe világított, hirtelen
felpattant. Ezt a nevet mintha már hallotta volna valahol...!
- Honnan? – kérdezte, érzése szerint élesebben, mint szerette
volna.
- Ristalból, uram – ismételte meg Fuery. – Ez egy kis falu,
közel a faluhoz, ahová küldte őket, Wictához. Kis falu, vasútállomást is csak
tavalyelőtt építettek ott.
- Aha, értem. – Az alkalmazottai felé nézett, szinte mindenki
várakozásteljesen nézett rá, mit kezd a helyzettel (mindkettővel). Megdörzsölte
homlokát, hátha elűzheti a fájdalmat, de nem sikerült. Hirtelen ötlettel
megszólalt:
- A ...khm, rendkívüli eseményre való tekintettel mindenkit
hazaküldök. – Mind a négyen meglepő fürgeséggel ugrottak föl, és már rohantak
volna az ajtóhoz, amikor Fuery megszólalt:
- És a... sárkánnyal mi lesz? – Mustang összeráncolta a
szemöldökét: időközben teljesen elfeledkezett a jövevényről. Itt, az irodában
nem tarthatja, habár egész kellemes lenne, figyelembe véve az irat-felgyújtási
képességeit. Az alkalmazottaira nem sózhatja rá, van nekik amúgy is elég bajuk,
Breda pedig még fél is az állatoktól. Maradt egy lehetőség... Ami nagyon nem
tetszett Roynak. De mese nincs, az élet nem habostorta, etc., etc. Nagyot
sóhajtott.
- Azt hiszem, kénytelen leszek hazavinni. – A többiek
pislogás nélkül meredtek rá, ő viszonozta. Most meg mi van...? Akkora csoda
lenne, hogy hajlandó befogadni egy sárkányt? Mondjuk gyanította, hogy a dolog
csoda része a sárkánynál kezdődik, de akkor is.
- És hogyan fogja hazavinni, ezredes úr? Csak nem sétálhat
végig az utcán egy nem létező lénnyel. – Hupsz, erre nem is gondolt. Lázasan
törni kezdte a fejét, hogy mit csináljon. Hirtelen megakadt a szeme a
sárkányon, ami időközben kimászott a fiókból, ahova Mustang az előbb
bepaterolta, és most nagyon igyekezett felhívni magára a figyelmet: ugrált az
asztalon, miközben a kezeivel nagyban integetett. Havoc megszólalt:
- Szerintem ez akar magától valamit, ezredes. – Breda, Havoc
örök vitatársa ezzel a megjegyzéssel oltotta le:
- Gratulálok, Jean, ez volt életed legnagyobb felfedezése.
Más elmés hozzászólás esetleg?
Roy figyelmen kívül hagyva a háta mögött kirobbant
veszekedést a sárkányhoz fordult.
- Mit akarsz, csöppség? – A lény olyan „Tudod, kit
csöppségezz le!” pillantást vetett rá, aztán elkezdett a nyaka körül matatni:
nyilvánvaló volt, hogy barkochbázni akar.
- Egy nyaklánc... – A sárkány bólintott, majd a pikkelyeire
mutatott.
- A medál? Egy pikkely? – Heves bólogatás. – Milyen színű? –
A jövevény heves mutogatással tudtára adta, hogy nem látszik.
- Nem látszik? – ráncolta a szemöldökét Mustang. A sárkány
ekkor valamit elkezdett mutogatni, ezzel együtt toporzékolt és néha
füstkarikákat, valamint szikrákat is fújt. Roy nem igazán tudta eldönteni, hogy
izgatott lett vagy csak torkán akadt valami, de szerencsére mialatt ezen
gondolkodott, Breda megtalálta az asztala alatt a kérdéses tárgyat.
Egy vékony bőrszíjra fűzött pikkely volt, aminek tényleg nem látszott a színe a rászáradt
korom, vér és még ki tudja mi alatt. Ősréginek látszott, ezeréves ereklyének,
amely mindannyiszor háborúban, ezrek élete árán cserélt gazdát. Ahogy Roy a
kezébe vette, érezte, hogy zsebében az Állami Alkimisták ezüst zsebórája egyre
forróbb lesz. Gyorsan odaadta a sárkánynak a nyakláncot, hogy szabaduljon a
forróságtól, és valóban: ahogy a pikkely már nem volt a közelében, a zsebóra
lehűlt. Azonban nem ért rá ennek okán töprengeni, mert az íróasztala felől
érkező fény vonta magára figyelmét. Ahogy odanézett, leesett az álla.
A sárkány eltűnt, és a helyén egy kislány ült az asztalon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése