Karakterek: Anglia, Kanada, Poroszország, épp csak említve Franciaországot
Páros: nincs
Korhatár: Nulla.
Summary: Anglia kap egy igen nyugtalanító levelet, és rögvest elindul
***
Tovább >>
2.
fejezet: Anglia, avagy most mi legyen?
A madár – most vettem észre, hogy egy fehér galamb, mintha ismerős
lenne – előrehussant, és a kezembe nyomta a négyrét hajtogatott lapot. Először
itt van Matthew, aki láthatatlanná vált, még mindig nem értem, miért és főleg
hogyan, most meg valaki szórakozni akar velem. Mélyet lélegeztem, hogy
megőrizzem nyugalmamat, és igazán csak kicsit dühös mozdulattal hajtottam ki a
levelet. Csupán két darabba hasadt. Összeillesztve a két felét, elolvastam.
„Számomra nem
kedves Angleterre Anglia!
Én amúgy nem utállak téged annyira rohadtul, de most jóban
vagyok a csodálatos Franciaországgal,
úgyhogy ellened vagyok. Ha nem akarod, hogy nyilvánosságra hozzam a kis
titkodat, akkor..." A
következő néhány szó el volt tépve, olvashatatlan volt. „...milyen
ügyes voltam, hogy sikerült rájönnöm! Hahaha~
U.i.: Ugye, hogy a madaram milyen édes?"
Falfehér arcom valószínűleg Matthew is észrevette, óvatosan
érdeklődött:
- Minden rendben? Mi volt a levélben? – Odapöcköltem a két darabot
– máig is csodálom az akaraterőmet, hogy nem csináltam belőle többet – mármint
abba az irányba, ahol a hangja után kellett volna lennie. Igazán irritált, hogy
nem látom őt, habár számomra eddig is többé-kevésbé láthatatlan volt. Mindegy.
Mikor (szerintem) átolvasta, vékony hangon kérdezte:
- Lehet, hogy a titok...? – bólintottam. Igazából nem lehet, hanem
biztos voltam abban, hogy az a rohadék porosz kilesett. De...
- Azt írta, fénykép is van. És azon száz százalék, hogy nem
látszom. Te pedig, már bocsánat, de elég gyakran beszélsz mindenféle
láthatatlan állathoz. – Majdnem közöltem vele, hogy Flying Mint Bunny és Thesia
nem állat, hanem varázslény, de ez voltaképpen nem is volt olyan fontos.
- Akkor mi lehet? Az nem lehet véletlen, hogy pont ma küldött
levelet. Ráadásul... – Hát igen, legalább három alkalommal szólítottam a nevén.
Ekkor jutott eszembe valami.
- Van polaroid fényképezőgéped? – kérdeztem gyorsan.
- Nincs – válaszolt csodálkozva. Akkor a fene elvitte az egészet.
Intettem a fejemmel.
- Gyere!
- Hova? – értetlenkedett.
- Gilberthez. Egy, mivel a feltételeket tartalmazó rész
eltépődött, azt is meg kéne kérdeznünk tőle, kettő, ki akarom szedni belőle,
hogy mi is lenne az a bizonyos titok. Azért vannak agyament ötletei, lásd
második világháború. – A lábdobogásból ítélve engedelmesen követett, majd mikor
beszálltam az autóba, becsusszant mellém az anyósülésre. Egyenesen Poroszország
házához mentünk, ahol ráparancsoltam, hogy maradjon itt.
- Oké – suttogta, amit én a kocsiajtó becsapásával álcáztam.
Lendületes léptekkel mentem oda a zöld színű ajtóhoz, és igazán nem erősen
kopogtam. Még csak nem is szakadt ki keretéből. Arról meg nem én tehetek, hogy
egypár zsanér elgörbült... Nemsokára kinyílt az ajtó, Gilbert álmos arca bukkant
fel.
- Mit akarsz, Anglia? – kérdezte félkómásan. Az orra alá dugtam a
levél két darabját, értetlenül nézett rá.
- Mi van? – futotta át a leveleket. Azután elkerekedett szemmel
nézett rám.
- MI VAN?! Ezt biztos nem hatalmasságom írta! Tökéletességem nem ilyen
piti zsaroló! És Gilbird... – túrt bele összevissza álló fehér hajába és vette
elő a levélhordóra nem igazán hasonlító sárga madarat – itt van, egész éjjel
velem aludt.
Azt hittem, megáll az eszem.
- Akkor ki írt nekem levelet a nevedben? – gondolkodtam hangosan.
A kézírás egy kicsit hasonlított Matthewére, és ismerős is volt, de fogalmam
sem volt, honnan.
- Milyen nyelven íródott? – érdeklődött. Hát igen, mi országok
rengeteg nyelven beszélünk, bőven van időnk tanulni, így néha már azt sem
tudjuk, épp melyiken szóltak hozzánk... vagy írtak nekünk.
- Ango... – akartam rávágni, de észrevettem, hogy nem. –
Franciául. – Az a békazabáló idióta, már megint?! Ezért még úgy istenesen
beverem a képét.
- Látod? Nagyságom sosem hazudik! – vigyorgott rám.
- Csak most – intettem neki, majd otthagytam. Beszálltam a
kocsiba, és egy-két kitérő után – le akartam nyugodni, mázlim volt, hogy akkor
még nem volt feltalálva a sebességkorlátozás – megérkeztem Franciaországhoz.
- Matthew, maradj itt. – Semmi válasz. – Matthew? Matthew?!
British Province of Canada?! – Odanéztem: a bőrülés nem volt benyomódva, a
biztonsági öv a helyére csúszva, csak a csat lifegett, még a fékezéstől. Néhány
igen cifra óangol káromkodással kiugrottam a kocsiból. Ezért még külön is
beverem Francis képét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése