Karakterek: Draca, May Chang, sebzett, említést is alig téve Yokiról és Marcoh doktorról.
Páros: Nincs.
Korhatár: Nincs.
Summary: Draca és May elhatározzák, hogy megszöknek, ám ez nem várt nehézségekbe ütközik.
***
Tovább >>
5. fejezet: A szökés
- Legyen ez a mi titkunk.
Miután ezt megbeszélték, megvacsoráztak, majd lefeküdtek,
egymás kezét fogva merültek álomba. Békés alvásuk azonban nem tarthatott
sokáig, mert hamarosan Sebzett lépett be a kunyhó ajtaján, s az altón betóduló
hideg levegő és csípős szél felébresztette a két kislányt.
- Most meg mi van? – kérdezte Draca: utálta, ha felébresztették,
és ilyenkor talán még Shen-Longgal, a sárkányistennel szemben is modortalanul
viselkedett volna. Azonban mindez nem hatotta meg a férfit, és mindkettejüket
felrángatta. Csakhamar felébredt a másik kettő is, aztán Sebzett beparancsolta
őket egy öreg gépkocsiba, és elhajtottak a telepről. Draca semmit nem értett, s
megkérdezte:
- Miért kell az éjszaka kellős közepén elmennünk? – Sebzett
egy pillantást sem vetve rá válaszolt:
- Mert üldöznek minket. – Ez már túl sok volt az alapjában
véve becsületes és mindenfajta hatóságot tisztelő Dracának. Kifakadt:
- És ennek talán oka is van! Mégis mi a francnak kellett
engem elrabolni? Most látja, mibe keveredett! Egyébként meg, hová megyünk? –
kérdezte valamivel csendesebben. Sebzett rápillantott, vörös tekintetébe némi
vidámság vegyült.
- Vegyél vissza egy kicsit a hangodból, kislány. Egy, okom
volt elrabolni téged. Kettő, ne legyen olyan nagy mellényed, nem miattad váltam
a hatóság célpontjává. Három, az ne érdekeljen, hová megyünk. – Ezzel újra az
útra fordította teljes figyelmét. Draca magában dühöngött. „Megint a sztereotípiák. Kislány vagyok, nem érthetek semmit: ebből már
nagyon kezd elegem lenni. Kíváncsi vagyok, milyen fejet vágna, ha közölném
vele, hogy tizenöt vagyok, csak a testem tízéves, mert a sárkányok lassabban
öregszenek.” Aztán győzött a fáradtság: fejét az üléstámlára hajtva
elaludt.
Sebzett is magában iszonyú pipa volt a lányra. Egy taknyos
tízéves parancsolgat neki! De Draca utolsó kérdése az elevenébe talált:
egyelőre fogalma se volt, hová menjenek. Ráadásul azt is kezdte bánni, hogy
elvitte a lányt Mustang házából. Bár... Megzsarolhatná vele az ezredest, de
ahhoz, hogy amnesztiát kapjon, legalább egy vezérőrnagy parancsa kéne.
Ráadásképp, mióta megpróbálta megölni azt az Elric kölyköt, szabályosan
vadásznak rá. Mit tegyen...? A hátul alvó lányokra nézett a visszapillantóból,
akik még álmukban is egymás kezét fogták. „Ha
jól emlékszem, van a várostól délre egy menekülttábor. Főként ishbaliak laknak
ott, de minden otthontalan vagy üldözött ember nyugalmat lel ott. Abban a
táborban biztonságban leszünk, amíg ki nem találok valamit.” Halvány mosoly
futott át az arcán, miközben délnek fordult.
Reggel a nap első sugarai ébresztették az alvókat: egy rossz
földúton zötyögtek, nem sokkal távolabb egy menekülttábor volt, oda igyekeztek.
Miközben Yoki ébresztgette Mayt, Dracának alkalma nyílt jobban megfigyelni
utastársait. May valami kisebb xingi nemes lánya lehetett: Draca korábbi
utazásai során egyszer hallotta, hogy a nemesek gyerekeit Xingben elveszik a
szüleiktől, hogy a császári udvarban neveljék föl őket. Ő nyilván szökésben
van. Yoki viszont... Őt nem tudta hová tenni. Nemes biztosan nem volt, viszont
elég régen élhetett Amestrisben. Dracának olyan érzése volt a közelségétől,
mintha egy kígyóval nézne farkasszemet. Fene tudja, később kideríti, ki is ő.
Bár lehet, hogy előbb megszökik. Aztán az anyósülésen lévő, egy orvosi táskába
pakolgató Marcoh-t figyelte. Sebzett doktor
Marcoh-ként mutatta be, vagyis orvos. De az arca mitől torzult el úgy? Persze,
nyilván valami baleset érte. De milyen? Az orvosok ritkán sérülnek meg, és
sohasem ennyire. És az a beletörődő tekintet... Valami nagy tragédia történhetett
vele. Végül Sebzett. Őt igazán nem tudta sehová se tenni. Vele is történhetett
valami, a homlokán lévő X alakú sebhelyből ítélve. De titkolódzós alkat. A neve
is álnév, öltözéke sem árul el semmit róla. De nem ért rá sokat gondolkodni,
mert közben megérkeztek. A telepen sok vörös szemű, kreol bőrű ember élt,
olyanok, mint Sebzett, nyilván egy népből származtak. Az érkezőket szívélyesen
fogadták, olyan volt a tábor, mint egy nagy család, ahova mindenkit befogadnak.
Egy kisebb, üres kunyhót kaptak a telep szélén. Volt benne
két pokróc: May az egyiket rögtön kisajátította, a másikat Dracának adta. A
férfiak elmentek, bizonyára dolgozni – May áldotta, hogy gyerek még, ezért
senki sem várja el ezt tőle – így alkalma nyílt elgondolkozni a dolgokon. Itt vannak
például az emberek, akikhez odacsapódott, miután átkelt a sivatagon. Yokiról
egyből véleményt tudott alkotni: egy álnok köpönyegforgató, egy kígyó. Jó lesz
szemmel tartani. Marcoh úr később csatlakozott, ő is üldözött volt. Nyilván
nagyon ismert lehetett az arca, ha Sebzettnek így el kellett csúfítania. Pedig
Sebzett jó ember; May a nyílt gyermekiségével észrevette a kemény álarc mögötti
kedvességet. És végül Draca, az emberi testet öltött sárkány. Odahaza, Xingben
nagyra becsülték és tisztelték a sárkányokat, habár évezredek óta nem láttak
egyet sem. Vannak, akik nem is hisznek bennük. De most itt az élő bizonyíték!
Ránézett a mellette heverésző lányra, a tekintetük egybekapcsolódott. „Ő is engem nézett”, vonta le azonnal a
következtetést. Draca hirtelen döntésre jutott, és felült. May csodálkozva bár,
de követte példáját. Draca a füléhez hajolt és halkan kérdezte:
- Én megszököm. Velem tartasz? – May gondolkodóba esett.
Egyfelől jó lenne, mert visszajutnának a Centralba, ahol sejtése szerint a
bölcsek köve van. Másfelől... Két kislány kísérő nélkül semeddig sem jutna. azt
pedig nem tudnak szerezni. De itt sem akar maradni, akármi is legyen Sebzett
szándéka. Bólintott.
- Igen.
Késő délután végeztek csak a tervvel, miszerint: May este, a
sárkány alakban lévő Dracával kilopózik a táborból, aztán elindulnak valamerre,
lehetőleg kocsival. Aztán a legközelebbi városban May hozzácsapódik valakihez,
és ha lehet, a Centralba mennek. Ott pedig elválnak: Draca visszamegy Royhoz,
aki biztos égre-földre keresi, May pedig... Nos, ő keresi tovább a bölcsek
kövét.
- Te is? – nézett Mayre csodálkozva Draca. – Az az Elric,
vagy ki is arra hajt. Nyugi, nem kell megijedni tőle, nagyjából velünk egykorú,
a magassága alapján. De azért vigyázz.
- Oké – bólintott komolyan a lány. Ezen a terven függ minden,
nincs idő bolondozni. – De nemsokára itt az idő, szerintem készüljünk... –
Elharapta a mondatot, ugyanis ebben a pillanatban lépett be Marcoh és Sebzett.
Gyorsan megvacsoráztak, majd aludni tértek. Yoki sehol, Dracát az
nyugtalanította. Ha emiatt a nyomorult miatt bukik a terv, megfojtja. Vagy
lassú tűzön égeti halálra. Az jobban illik egy sárkányhoz. Erről eszébe jutott
a szökés. Halkan May fülébe súgta:
- Itt az idő. – May azonnal felült, és elkezdett kimászni, de
Draca a vállára tette a kezét.
- Erre vigyázz, mert enélkül nem tudom felvenni az emberi
alakomat. – Azzal átadta a nyakláncát, majd fény kíséretében akkorává
zsugorodott, mint May alkarja. May a nyakába akasztotta a medált: a bőrén
érezte a mágia – nem alkímia, ennél bonyolultabb, túlvilágibb erő a mágia –
bizsergését. Karjába vette a pikkelyes jószágot, és kilépett az ajtón.
Köpenyének csuklyáját arcába húzva, futva sietett a telep kapujához, majd
kimászott a kerítésen, és görnyedten megindult északra, ugyanis úgy rémlett benne, hogy ez a telep délre van a Centraltól. Azonban alig
haladt pár száz métert, amikor egy hang ütötte meg a fülét.
- Megállni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése