Karakterek: Magyarország, Poroszország, említve Ausztria
Páros: Enyhe PruHun, ha valaki bele szeretné magyarázni.
Figyelmeztetés: depressziós!Kicsinyhazánk, Serpenyő Warning.
Summary: Magyarország bánatosan ül ágya szélén, semmi sem tudná megvigasztalni. Ám egy bizonyos porosz férfi kikérné magának a "semmi" címkét.
***
Tovább>>
Magyarország az ágyán ült, a semmibe meredve, már régen abbahagyta a levél bámulását, amit férje küldött neki. Hosszan, reszketegen felsóhajtott, szája o-t formázott: ez volt első megmozdulása jó néhány óra óta. Észre sem vette, mikor Poroszország lendületesen kicsapta az ajtót, csak akkor rezzent fel, mikor a férfi arca az övé előtt eltakarta az ablakon beáradó alkonyi napfényt.
- Mi bajod
van? – kérdezte Gilbert, magához képest egész finoman. – Eliz, mi van? –
ismételte meg, most már tényleg halkan és szelíden. Megsajdult a szíve, hogy
így kell látnia a lányt, aki után titokban vágyakozott. „Mindig erős és bátor volt... Mi történt vele? Mi törte meg?”
Miután nem kapott választ, kivette Magyarország kezéből a levelet, és átfutotta
a sorokat. Mikor felnézett a papírról, rubinszín szeme döbbenten mélyedt a lány
összetört, elkínzott tekintetébe. Az elfordította pillantását, lehunyta szemét,
barna pillái sötétebbé váltak, ahogy átnedvesedtek. Kipislogta könnyeit
szeméből, a férfira nézett, szemei könyörögtek, hogy miért, maga sem tudta.
- Menj el,
Gilbert – susogta, és Poroszország lehajtotta a fejét. Mikor vele beszélt,
hangja mindig fölényesen harsant, nem hallotta még ilyen félénknek, szomorúnak
soha. Még amikor az Oszmán Birodalom szabályosan kettészakította hazáját, is
vidám, reménykedő volt, és visszautasította a segítségét.
- Nem megyek
el – suttogta neki, és elé térdelt. – Az a fajankó férjed itt hagyott, de én
nem foglak. – Arca elé emelte egyik halvány, puha kezét, megcsókolta, régi
korok hagyományát idézve. Magyarország elfordította tekintetét, szeme megtelt
könnyel. Mikor Gilbert meglátta ezt, nem törődve többé az etikettel a lányhoz
hajolt, védelmezőn átölelte.
- Itt
vagyok, Elizabeta... – suttogta megnyugtatón. A szomorú és kimerült lány nem
bírta tovább, a férfi vállára támaszkodva sírni kezdett. Poroszország néha
megsimogatta a haját, majd a magát álomba síró lányt óvatosan az ágyra
fektette, és mellé feküdt. Hosszú volt a mai nap... Arra ébredt, hogy valaki
teljes erőből fejbe csapja egy palacsintasütővel.
- Tűnés
innen, perverz!
2013. július
4.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése