Szereplők: Kanada, Amerika, rövidkén Anglia
Páros: Nincs.
Figyelmeztetés: Gyilkos szándékok lógnak a levegőben~
Összegzés: A Függetlenségi Háború alatt Alfred pisztolyt szegez öccsének.
***
Tovább>>
1782. Ketten
maradtak a félhomályos szobában. Amerika és Kanada egymással szemben álltak,
egyikük kék, a másik piros egyenruhában. Matthew övében két pisztoly nyugodott,
Alfredében csak egy csillant, a másikat öccsére szegezte. Keze remegését
próbálta rejteni, ujjai fehéren fonódtak a ravaszra.
- Mit
akarsz, Alfred? – kérdezte Matthew, habár nagyon is jól tudta. Másik halkan válaszolt:
- Ha lelőlek
téged, Anglia nagyjából a seregei felét veszti el, ráadásul az egyetlen
újvilági bázisa is eltűnik. A háborúnak gyakorlatilag azonnal vége, és én
függetlenné válok. – Kanada a szemébe nézett, pillantása döbbenten perzselt, de
az acélkék tekintet hideg volt, semmi érzelem, még csak gyűlölet sem volt a
felszínén. Most elrejtette őket.
- Megölnél?
– Hangjában nyugalom, a lemondás nyugalma. Gyűlölte ezt a helyzetet, immár hét
éve tulajdon bátyja (és régi nevelője) ellen kellett fordítania fegyverét, és
magát is, hogy tábornokai nem egyszer értek el jelentős sikereket a fronton. –
Megölnél engem? Felelj! Ha meghúzod a ravaszt, véget ér ez az istenverte
háború. Hét éve öljük egymást, szinte eredmény nélkül. Én nem akarom ezt. Te
sem. Azt hiszem, hogy ezt senki nem akarta... – Szeméből könnyek csordultak. – The past’s past, the present is now, and now you and
me standing in this room, a gun in your hand, aimed at your own brother. Lőj. – Alfred nem akart hinni a
fülének, megrázta a fejét.
- Miért
kéred ezt? Nemsokára úgyis rákényszerítem Angliát a visszavonulásra-
- Nem érted.
Nem érted! Ebben az... öldöklésben, nem tudom másképp nevezni, ma is több száz
angol, kanadai, amerikai ember fog meghalni. Te is érzed ezt, ugye? Lassan
elszivárog az erőd, lassan, de biztosan. És mi van, ha Arthur... győz? Nem
bírnám másodszor is végignézni, ahogy a sast kalickába zárják. Mindhármunk
szenved. – Alfred újra és újra megrázta a fejét, arcán ezüst cseppek gurultak,
kezében remegett a pisztoly, félig leeresztette.
- Nem. Kell
lennie egy másik megoldásnak. Kell lennie... – suttogta. – Az öcsém vagy.
- Nincs.
Nincs, Alfred. – mondta a másik furcsán, hangsúlytalanul. – Csak egy mozdulat,
és vége az egésznek – mutatott körbe.
Amerika
hezitált. Matthew a testvére... De Anglia ellene fordította.
- Bocsáss
meg, Kanada. – És meghúzta a ravaszt.
1783.
augusztus 8-án Franciaországban a párizsi békével lezárták az Amerikai
Függetlenségi Háborút. Kanada végig Anglia széke mellett állt, a szokásos,
piros tiszti egyenruha volt rajta, csak a papírt nézte végig, amíg gyámja alá
nem írta. Akkor a bátyjára nézett, szinte bocsánatkérően, de az nem is figyelt.
Még mindig gyenge volt, a nyolc évi szakadatlan háború megviselte, de acélkék
szeme villogott, ahogy tollát a tintába mártva aláírta a nevét, ezzel
megpecsételve önnön függetlenségét. Végül találkozott a tekintetük, és egy
pillanatra megint abban a szobában találták magukat, egy évvel ezelőtt.
Csupán
egyetlen töltény volt a tárban, a golyó a falba fúródott Matthew feje mellett.
Alfred nem tudta lelőni. Karját leejtette, a pisztoly fémesen koppant a padlón.
- Bocsáss
meg, Kanada – ismételte halkan. – Hülye voltam, sajnálom. – Előre lépett,
megölelte testvérét, az lanyhán viszonozta, végül finoman kibontakozott belőle.
Az ajtóhoz lépett, csak egy pillanatra nézett vissza. Még mindig peregtek a
könnyei.
- Én is
sajnálom. Viszlát, Amerika.
***
Amit Matthew
mondott, az az ihletadó kép felirata volt, fordítása: „A múlt elmúlt, a jelen
most van, és most te és én itt állunk ebben a szobában, egy pisztoly a
kezedben, saját testvéredre irányítva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése