A vödör bosszúja

Fandom: Hetalia
Szereplők: Magyarország, Poroszország őhatalmassága, Gilbird (?), Chibitalia, HRE, majd Olaszország és Németország.
Páros: Nincs. Kár.
Figyelmeztetés: Serpenyő Warning~

Összegzés: Ha sáros cipővel mész lopni oda, ahol Magyarország takarított fel, nincs kegyelem. Ezt Poroszország a saját kárán tanulta meg... Aztán az égbe távozott vödör visszatér bosszút állni, kár, hogy Feliciano nem tett semmit. Hát... megszívta.
***
Tovább>>

Magyarország sosem szerette igazán a házimunkát, így amikor férje parancsára többedszerre kellett feltakarítania a konyha előtti folyosószakaszt, dühös lett.
- Hányszor kell még elmondjam, hogy én már felmostam ott? – mutatott az említett részre.

- De ott van egy folt! – gesztikulált hevesen Ausztria. – Tudod jól, Elizabeth, hogy utálom, ha piszkos a lakás, és ráadásul pont arra van a zongoraterem is! Ugye, Német-Római Császárság? – A fiú bólogatott, habár fogalma sem volt, mit helyesel, éppen egy rakás papírt írogatott alá.

- Viszont a folt attól van, hogy ráléptél a koszos cipőddel a tiszta padlóra! Ugye így volt, Olaszország?

Chibitalia épp Magyarország egyik ruháját viselte, büszkén illegette magát a tükör előtt, de amikor a nevét hallotta, odatipegett.

- Miről van szó? – érdeklődte vékony hangján. Magyarország rámosolygott és térdére támaszkodva lehajolt hozzá.

- Ita-chan, ugye, hogy Roderich lépett a koszos cipőjével a frissen felmosott padlóra? – A (bár ezt kevesen tudták) kisfiú gondolkodott egy darabig, majd megrázta a fejét.

- Um, nem Ausztria volt, hanem Poroszország. Láttam, amikor ellopott egy serpenyőt a konyhából és amikor kiment, átvágott a vizes padlón. – Magyarország először meghökkent, majd szadista vigyor ült ki az arcára, ami nem is olvadt le, amíg cukrot adott a két fiúcskának és szó nélkül újra felmosta az egész folyosót. Aztán kiöntötte a vödörből a vizet és elindult porosz barátja háza felé.

Gilbert épp az elemelt palacsintasütőt tisztogatta kertje közepén ücsörögve, néha borzadozva, amikor egy-egy barnás, gyanúsan alvadt vérnek tűnő foltot kellett lesikálnia róla.

- Látod, Gilbird, nemsokára Lizi is tökéletességemé lesz, amint rájön, mekkora bolond volt, hogy azt a tökkelütött osztrák ficsúrt választotta hatalmasságom helyett! Ráadásul hamarosan... – Nem derült ki, mi fog történni hamarosan, mert ideiglenes főhősünk felfigyelt kedvenc madara riadt csiripelésére, és épp időben tekintett föl a serpenyő tisztogatásából, hogy lássa az arca kellős közepébe repülő vödröt.

BANG!

Becsületére legyen mondva, kifeküdt, de nem ájult el.

- Hogy lett egyszerre ennyi Gilbird a fejem körül? – motyogta kissé kábultan, majd miután egyet kivéve (az volt az igazi) mindet kipislogta a szeméből, felült.

- Mi-mit akarsz, Lizi? – kérdezte rémülten, próbálva a háta mögé rejteni a bűnjelet (vagyis a lopott serpenyőt), nem sok sikerrel.

- Megtorolni – jelentette ki a lány gyanúsan higgadtan.

- Mit? – kérdezte értetlenül Gilbert.

- Egyrészt azt, hogy elloptad a serpenyőmet, de a fő indok az – itt az arca elég vészjósló kifejezést öltött – hogy ráléptél a frissen felmosott padlómra! – Elkezdte pörgetni az időközben valahogy összeszedett, kissé horpadt vödröt, hogy ismét a porosz fejéhez vágja, de a takarítóeszköz önállósítva magát kicsit előbb állt röppályára, mint ahogy Erzsébet tervezte, fölfelé elzúgva hamarosan eltűnt a két, kevéssé értelmes arckifejezéssel utána bámuló ország szeme elől. Még egy utolsó villanással tudtukra adva, hogy egyszer majd ismét megjelenik itt a földön, végleg eltűnt a sztratoszféra felső rétegeiben.

- Nem baj – mosolygott negédesen a magyar lány, miközben felemelte a kezében tartott serpenyőt (hogy hogyan került hozzá Poroszországtól, máig rejtély) – nem csak vödörrel lehet péppé verni valakit.

Pár száz évvel később, a második világháború kellős közepén Németország épp edzést tartott Olaszországnak, Japán már megint ellógott.

- Katonák! – kiáltotta el magát.

- Csak én vagyok, Néme- akarom mondani kapitány! – integetett a fiú. Ludwig megvakarta a fejét.

- Áh, rendben, kezdjük – utasította egy szem beosztottját (aki mellesleg csapnivaló harcos volt). – Először is-

CSATT!

A férfi meglepetten és nem kicsit dühösen nézett az őt félbeszakító és ezzel a saját halálos ítéletét aláíró... vödörre? A szó szerint égből pottyant tárgy minden racionális törvénynek ellentmondva egyenesen szövetségese fején landolt.

- Hera hera... Hera hera... – dülöngélt a kissé kába olasz.

- Hé, jól vagy, Italien? – ordította Németország, odacsalva az épp közelben sétálgató Magyarországot.

- Mi történt? – kérdezte kíváncsian. Ludwig legyintett.

- Egy vödör esett a fejére, Mein Gott... Hé, minden rendben, Elizabeta? – Németország ugyan aznap sem értette meg jobban Olaszországot, de legalább gyakorolhatta az újraélesztést a nevetéstől gyakorlatilag megfulladt lányon. Így teljesedett be Magyarországon a vödör bosszúja (Feliciano csak simán megszívta)

~Vievin, 2013. július 18.