Firestorm 7. fejezet

Fandom: Fullmetal Alchemist (FMA)
Karakterek: Draca, Roy, Riza, Edward és Alphonse Elric, May Chang, Yoki
Páros: Ed megjegyzését leszámítva nincs
Figyelmeztetés: nincs

Summary: Roy elbeszélget Edward Elriccel, már ha egy kölcsönös inzultációt követő üvöltözést annak lehet nevezni. Mindeközben May öntudatlanul is felfedez valamit a sárkánykislány medáljával kapcsolatban, majd sor kerül egy érdekes beszélgetésre. De hogy mit keres egy panda egy kennelben, az rejtély... *nincs ereje jobb leírást összedobni*
***
Tovább >>

7. fejezet

Draca már egy hete úton volt kelet felé: megváltoztatta terveit, inkább Xingbe próbált eljutni ahelyett, hogy a Centralba menne. Ennek két oka volt: össze akarta rendezni gondolatait, és meg akarta keresni... Kit is? Még azelőtt ismerte, mielőtt elvesztette emlékeit. Csak annyi maradt meg, hogy keresnie kell őt. És hogy ha rátalál, minden a helyére kerül. És biztos volt benne, hogy az illető sárkány. Xing... Ahol ismerik és tisztelik a sárkányokat. Lehet, hogy akit keres, ott van...? Talán. És most ez a legerősebb nyom. Valamint... Útba esnek Xerxes romjai, ahol a pletykák szerint lakott egy nagy erejű, ősi sárkány, a neve Guinevere volt. Aztán, amikor a város egy éjszaka alatt eltűnt, Guineverének is nyoma veszett. De senki nem állította, hogy meghalt. És ha valaki, akkor ő tudja, ki az, akit meg akar találni. „Sajnálom, Roy. Még várnod kell.”

Roy az irodájában ült: idegesen írogatta alá a papírokat, amiket Riza adott a keze alá. Nemcsak Draca eltűnésén akadt ki, most még itt van ez a Maria Ross-féle ügy is. Igaz, sikerült kicsempésznie az országból a gyilkossággal vádolt nőt, viszont ezzel rengeteg ellenlábast szerzett magának, mert mindenki úgy tudja, hogy megölte az alhadnagyot. Nos, majdnem mindenki, mosolyodott el magában, de akinek számít is a véleménye, az ismeri az igazat: Riza, Armstrong, meg a Breda-Havoc-Fuery-Falman kvartett. És persze az Elric fivérek. Tényleg, még mindig nem tértek vissza, vajon történt velük valami? Elgondolkozva nézett az előtte lévő iratra, de nem azt látta: Xerxes romjai lebegtek a szeme előtt. Riza hangja rántotta vissza irodájába:

- Uram, figyel rám egyáltalán? – Felkapta a fejét, és a nőre nézett: valójában fogalma sem volt, hogy mit mondott.

- Sajnálom, elkalandoztam. Kérem, ismételje meg. – A hadnagy sóhajtott. Bármennyire tisztelte és valljuk be, kedvelte az ezredest, a férfi folyamatos oda nem figyelése kezdte kihozni a béketűréséből.

- Azt mondtam, hogy Armstrong őrnagy és az Elric fivérek visszatértek Xerxesből. – Roy bólintott.

- Küldje be őket. – Miután Riza kiment, az  ezredes ásított egyet. Már napok óta nem aludt rendesen, a szél minden füttyébe Draca csengő hangját képzelte, minden lila villanásban a kislány szemét látta. „Lehet, hogy kezdek szép csendesen megőrülni?”, tűnődött. „Azt hiszem, jót tenne némi alvás. Ami azt illeti, itt helyben el tudnék aludni. Akár itt helyben...”

- Ébresztő, ezredes! – Rémülten ült fel, olyan gyorsan, hogy lefejelte a fülébe üvöltő Edet. Bosszúsan tapogatta meg fejét.

- Azt a hétszentségit... – morogta, aztán lenyelt még néhány, szintén nem túl kedves megjegyzést. Végül sóhajtott, és kihúzta magát. – Némi tisztelet a felettesednek igazán nem ártana.

- Tisztelet? Magának? – dünnyögte Ed, de nem mondta ki hangosan.

- A hadnagy mondta, hogy visszajöttetek Xerxesből – kezdte Roy a mondanivalóját, de Ed közbevágott:

- Ha nem így lenne, most nem állnánk itt. – Az ezredes homlokán kidagadt egy ér, miközben magára erőltetett nyugalommal válaszolt:

- Értem. Van valami más oka is, hogy itt vagytok, vagy csak ezt akartátok közölni velem? – Ed bólintott, majd egy pillantást váltva öccsével, nagy merészen kibökte:

- Láttunk egy sárkányt. – Az ezredes arcáról lefagyott a gúnyos vigyor, majd hitetlenkedésnek adta át helyét.

- Egy sárkányt?! Mármint – köszörülte meg a torkát – azt várjátok, hogy elhiggyem, hogy sárkányok léteznek? Nevetséges feltételezés! Mintha azt várnátok el tőlem, hogy higgyek a törpék létezésében. Bár ami azt illeti, egy épp most is itt áll előttem... – Arcára szadista vigyor ült ki, ahogy páholyból nézhette Ed tombolását.

- Ki olyan kicsi, hogy vele definiálják a „törpe” fogalmát?! Eressz el, Al!

- Nyugodj már le, bátyó!

- Nem nyugszom le, amíg szét nem cincálhatom azt a gyökeret! Csak pattogni tud, hogy én milyen kretén vagyok, persze ha arról lenne szó, hogy mikor vall szerel...

- Kifelé!!! – fojtotta bele vörös arccal az ezredes mindkettejükbe a szót. – És persze részletes jelentést kérek... – „Még jó, hogy nem mondta ki, akkor elsüllyedtem volna.” Hátradőlt, megdörzsölte homlokát. Láttak egy sárkányt. Lehet, hogy mást láttak. Lehet, hogy másik sárkányt, vagy épp más élőlénnyel tévesztették össze. Draca, ha egy csöpp esze is van, amúgy is az emberi alakjában van. Ráadásul mit keresne Xerxesben? Nem szabad reménykednie. "Egyetlen szó világokat képes összetörni emberekben. De egy másik képes őket újra építeni egy pillanat alatt." Csak most látta be ennek a mondásnak a valódi jelentését. A remény nem hallgat az észérvekre. Halk sóhajjal látott neki, hogy tizenötödször is elolvassa az előtte lévő iratot, s most fel is fogta, mi áll rajta. Aláírta.

- A következőt. – A mögötte álló Riza halvány mosollyal adta elé a soron lévő papírt.

May már nagyon unta magát a fogdában, ahová azután került, hogy kiderült: nincs bevándorlási engedélye. Ráadásul hallgathatta naphosszat cellatársa, Yoki sirámait. Most is épp véget nem érő panaszkodásával nyiszálta a lány idegeit.

- ...És egyáltalán nem is értem, hogy miért zártak be, mert olyan ártatlan vagyok, mint a frissen esett hó! Ő tehet róla, igen, Sebzett tehet mindenről meg az a Marcoh!  Ráadásul csak mert Sebzett elmenekült, bezártak hamis információk terjesztése miatt! Ez hallatlan! Utoljára akkor történt velem ekkora igazságtalanság, amikor... – May ekkor besokallt, és ráüvöltött a férfira:

- Hallgasson már, egy hete ezt fújja! Nem lehetne, hogy elhallgasson? – Azzal Yoki szemébe nézett közvetlen közelről. De az nem viszonozta, hanem a lány mellkasán himbálózó pikkelyre bámult rezzenetlenül. May csodálkozva nézett a pikkelyre, majd mintha bűnjelet dugna el, ruhájába csúsztatta a nyakláncot. Yoki pislogott párat, majd vállat vonva elfordult, hogy a cella kicsiny ablakán keresztül a csillagokat bámulja. És abbahagyta a siránkozást. De mielőtt a kislány alaposabban elgondolkodhatott volna e különös jelenség okán, egy katona lépett a rácshoz.

- Mae Chang, kérem jöjjön velem. – Ugyan tudtam, hogy ez a protokoll, mégis alig tudtam visszafojtani kuncogásomat, hogy egy tízéves kislányt magáz. De attól még vele mentem. Egy kicsiny, fehér falú szobába kísértek, bilincsben, naná. Hellyel kínáltak egy fémből készült asztalnál, a másik oldalon az a fekete hajú férfi ült, akit az elfogásomnál láttam. A tekintete most is kemény volt. Egy pillanatra rám nézett, de tudtam: nem engem lát, valahol teljesen máshol járnak a gondolatai. Végül eleresztette emlékképeit, és újra észrevett. Kezet nyújtott.

- Roy Mustang vagyok, örvendek... Mae – nézett a csuklómon fityegő cédulára. Viszonoztam, de közben valami motoszkált a fejemben. „Roy Mustang, Roy Mustang, hol hallottam már ezt a nevet?” Aztán beugrott. Draca mesélt róla, őhozzá akart visszamenni. Hirtelen ötlettel megszólaltam:

- Szeretnék négyszemközt beszélni magával. – A férfi meghökkent, aztán intett az ajtónál várakozó két katonának, hogy menjenek ki. Az egyik azonban közbeszólt:

- De uram, a védelme... – Roy türelmét vesztve mordult rá:

- Ezt értsem úgy, hogy nem bízik benne, hogy a Láng Alkimista biztonságban lenne egy tízéves kislánnyal? – A katona gyorsan elnézést kért, majd kiment. Roy pedig hozzám fordult.

- Mondd. – Mélyet lélegeztem, hogy csillapítsam valamelyest idegességemet, majd a kezébe nyomtam a pikkelymedált.

- Ezt Draca bízta rám, de magánál nagyobb biztonságban lenne, úgy hiszem... – A férfi egy pillanatig csak nézte a tenyerében pihenő medált, majd rám nézett, de úgy, hogy megborzongtam. Hogy képesek a felnőttek ennyi fájdalmat, hálát és reményt sűríteni egyetlen átható pillantásba? És bár lehet, hogy csak én láttam rosszul, de mintha egy pillanatra könnyeket is láttam volna a tekintetében. Aztán véget ért a bűvös pillanat, ahogy az a szőke hajú nő, akit Roy mögött láttam az elfogásomnál, belépett a szobába. Roy pislogott egyet, és újra a szokott, kemény tekintetével nézett rá. Néhány, a protokoll által előírt hivatalos kör után a hadnagy a lényegre tért.

- Uram, az Elric fivérek meghozták a jelentést, és bátorkodom egy megjegyzést tenni...

- Mi lenne az, hadnagy? – nézett rá meglepve Roy. Riza sóhajtott.

- Edward Elricet vissza kéne küldeni elemi iskola első osztályába, a helyesírása alapján. – Roy elvigyorodott.

- Nem rossz ötlet, láttam már egypár fogalmazványát. Még jó, hogy azt, amit felsőbb köröknek is el kell küldenünk, Alphonse szokta írni. A bátyjával ellentétben ő megnyerhetne egy helyesírási versenyt is. – Sóhajtott. – De azt ugye jól sejtem, hogy nem csak emiatt jött ide? – A nő bólintott, és a kezében tartott paksamétában kezdett el kotorászni. Mikor megtalálta a kérdéses iratot, elkezdte kihúzni, de az utolsó pillanatban észrevette a székén illedelmesen ülő Mayt. Azonnal kiegyenesedett és Royhoz fordult:

- Uram, úgy gondolom, nem lenne jó, ha a kislány is látná ezt az iratot. – Roy komolyan bólintott, és a szobába már visszatért két őrhöz fordulva intett egyet, hogy vigyék vissza a lányt a cellájába. Az viszont kifakadt:

- És hol van Shao Mae? Vissza akarom kapni őt! – A hadnagy megütközve nézett rá, majd a homlokára csapott:

- Ja, a pandád? Azt sajnos még nem kaphatod vissza, de nemsokára ismét együtt lehettek. – May ezek után némiképp lenyugodva tűrte, hogy visszavigyék őt zárkájába. Mustang Rizához fordult:

- Tényleg visszakaphatja? – A hadnagy lemondóan sóhajtott.

- Sajnos nem, állatot tilos a börtönben tartani. A panda jelenleg egy kennelben van. Viszont az irat... – Előhúzta a borítékba zárt papirost.

- Egy levél Maria Rosstól. Igencsak furcsa dolgokat ír benne.