2014. augusztus 9., szombat

Hat lépés távolság (Kosztricz)

Fandom: NyugatSzereplők: Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond
Páros: Kosztricz (KosztolányixMóricz)
Figyelmeztetés(ek): Sztriptíz, utalás 18+-ra, de semmi konkrét, Nyugat challenge-re készült, szóval pocsék lett.

Summary: Kosztolányi elégedetlen Móricz munkamániájával és eldönti, aznap este ő dirigál. Csakhogy a dolgok kicsúsznak a kezei körül...
***


- Zsiga! - bődült el Kosztolányi Dezső, mikor két óra kádban való ázás után kijött, és kedvesét pontosan ugyanabban a pózban, az íróasztal és jegyzetpapírjai felé görnyedten találta, mint amikor bement. Vagy amikor elment bevásárolni. Vagy amikor felkelt.
- Mi az? - nézett föl zavartan az író, letéve a lúdtollat, amit a kezében tartott és amivel reggel óta rendesen telecsöpögtette a fehér lapokat, de sosem volt hajlandó töltő- vagy golyóstollat használni.
- Egyrészt nem mi az, hanem tessék, másrészt kelj már fel és feküdj le. - Oké, ez még neki is borzalmasan hangzott. - Mármint, feküdj le. Ha nem tudnád, este tíz óra van… - mutatott az ódon ingaóra felé. Zsigmond biccentve kelt föl, kinyújtóztatva a hátát, csak úgy recsegett-ropogott.
- Azonnal megyek… Hé, te már meg is fürödtél? - pillantott a pár évvel fiatalabbra, ő kissé ingerülten biccentett.
- Igen, sőt bevásároltam, vacsorát főztem és a felét meg is ettem, amíg te a hülye papírjaiddal foglalkoztál. Féltékeny vagyok rájuk. - Ez utolsó mondatot csak a fogai közt szűrte, de a másik férfi meghallotta, és nevetésben tört ki.
- Akkor úgy tűnik, nincs más választásom, veled kell töltenem az éjt~ Amíg a nap fel nem kel, rabszolgád leszek hűen teljesítve parancsodat - nézett rá hamiskásan vigyorogva, Dezső szinte a nyakába ugrott, ám jobb dolog jutott eszébe és elvigyorodott, bizsuköves nyakláncánál fogva a szobába vonszolva, majd otthagyta a közepén, maga a királyi méretű ágyra huppant.
- Jöjj, uram, jöjj és vetkőzz le velem - parancsolta suttogva és érzékien, de ellentmondást nem tűrően, bár a férfi nem is szándékolt ellenkezni. Gyorsan leráncigálta magáról az inget és már a nadrágját is mellé hajította volna a földre, amikor a fiatalabb szinte dühösen csattant fel:
- Nem így! Dereng neked a sztriptíz szó? - Zsigmond örült, hogy kedvese nem látja az arcát, mert ebben a pillanatban úgy elvörösödött, mint a főtt rák.
- Szóval efféle vetkőzést akartál… Hát, megkapod, Bella - kacsintott a férfi Kosztolányi Dezső István Izabellára, majd visszavette az ingét. - De akkor amíg be nem fejezem, hat lépésnél nem jöhetsz közelebb hozzám~ - A másik gyilkosan nézett rá.
- Te mindig megtalálod az egyetlen módot, hogy kiszúrj velem… - sóhajtott, de a vágy kínozta, mikor nem szeretkezett legdrágább Móriczával, s sóhajtva dőlt hátra az ágyon, figyelve szerelme ténykedését.
A műsor pedig egyáltalán nem volt kifogásolható. A férfi kínzó lassúsággal gombolta ki mellényét, mindegyikkel legalább egy percet törődve, s közben koreográfiáról is gondoskodott: ringatta nem éppen nádvékony csípőjét, kezei érzéki mozdulatokkal vonaglottak ki az ujjakból, a tekintete pedig…
- Pruszlidat vesd le, olyan feszesen tapad; más nem lát bele, de nekem hadd suttogja a susogó selyem esése, hogy most lefekszel velem - nyögte halkan, Zsigmond felnevetett, ahogy ingének látott neki, ennek valamivel gyorsabban, türelmetlenül esett neki, de Kosztolányinak így is nehezére esett, hogy ne rohanjon rá azonnal. Hat lépés távolság, a francba. Égnek már rég nem a haja állt, ahogy a költő lassan, kínzóan lassan lehúzta magáról az inget, de alatta nem domborult ki az izmos, férfiasan szőrös mellkas…
- Azt ne mondd, hogy két ing van rajtad - fogta kezei közé a fejét lemondóan, a másik ismét felnevetett, ezúttal titkolózóan.
- Nem, most már csak egy ing - kuncogott és nekilátott a második felsőnek is. Ily fehér ingben égi angyalok szálltak a földre; ő magával hozta azt, mit Mohamed Paradicsoma ígért a vágytól türelmetlenül morgó szeretőnek. Mikor óráknak tűnő percek után az is lehullott a testéről, s már semmi nem takarta el mellkasát, hasát… Az ágyon türelmetlenül szemlélődő felajzva vezette tekintetét mélyebbre, de a helyet, ahová tartott, még ruha fedte.
- A lélek úgy teljes, ha testtelen, s a test akkor egész, ha meztelen - nézett rá szemrehányóan, a férfi igyekezett egésszé lenni, de még mindig túl lassan vonaglott ki vászonnadrágjából. Bár amilyen állapotban Dezső volt, neki akkor is lassú lett volna, ha ő tépheti ki ruhájából és teheti azonnal magáévá. Lábai követték gondolatsíkját és mielőtt észrevette volna magát, Móricz előtt termett, intim zónái felé nyúlva. Ám nem jutottak messzire kutató ujjai, erős, markos kezekbe lettek szorítva, s bárhogy kapálóztak, nem tudtak szabadulni.
- Engedd szabaddá szeretőd kezét, hadd nyúljon alád, mögéd és közéd. Amerikám! Frissen fölfedezett földem, melyet bejárok, fölfedek - rimánkodott Kosztolányi, de kedvese csak vigyorogva ingatta a fejét és visszalökte az ágyra.
- Hat lépés távolság - kacsintott és folytatta a kínzó sztriptízt, a másik már réges-rég megbánta, hogy ezt parancsolta neki,  mint harcos, ha ellenségre talál: lándzsája megfájdult, mert nem döfött, csak állt. Hogy csináljon is valamit, öve délkörét oldozta meg hamar, de ez nem terelte el gondolatait egy hangyányira sem, s a joggal kínzó vetkőzésnek nevezett cselekvésre fordította figyelmét. Kedvese alsója épp ekkor hagyta el eredeti helyét, lassan vándorolva lefelé, először combjaihoz, majd térdeihez vándorolva, s mikor bokáihoz ért, az író nemes egyszerűséggel lerúgta magáról utolsó ruhadarabjait.
- Véget ért a hat lépéses korlát - jelentette ki, ebben a pillanatban kapott egy igen vágytól fűtött és szintén meztelen Kosztolányit a nyakába.
- Tárd szét magad, ne félj tőlem, ahogy föléd hajlok. Gondold: bábád vagyok. - Engedelmeskedett, de egy perccel később rájött, hogy a férfi lehetetlent kér, egy bába sosem művelne ilyen csodálatos és vérforraló dolgot…
Dezső sóhajtva feküdt kedvese mellkasán, fáradtan az előző órát betöltő szerelmi csatározástól, szemei már lezárulni készültek, mikor észrevette a Móricz nyakában függő nyakláncot, mely valahogy elkerülte mindkettejük figyelmét. Gyengéden odanyúlva kapcsolta le.
- Az ékszer nem kell, az csak elvakít, mintha Atlanta kincseket hajít - tette hozzá halkan, azt hitte, Zsigmond már alszik, de meglepetésére a férfi mosolyogva tette hozzá, kinyitva csillogó szemeit:
- A bolond férfi szeme ottragad gyöngyön, gyémánton, te is így találtál rám, szóval ne becsméreld az ékszereimet! - kuncogott fel kissé fáradtan, majd megborzongott a nyitott ablakon beáradó hideg levegőtől. Kosztolányi észrevette ezt, magukra húzott egy takarót, miközben az egy órával előtti sztriptízre célozva megjegyezte:
- Elégiát írhatnál a vetkőzésről… - A másik kurtán felnevetett.
- Nem is olyan rossz ötlet~ De többet nem állítok hat lépés távolságot.
- Csúnyán megjárnád- jött a válasz, de ezt az álomba merült író már nem hallotta.


~Vievin, 2014. augusztus 9.

4 megjegyzés:

  1. A Kosztolányi/Móricz páros az tipikusan olyan páros volt, amiről nem tudtam, hogy akarom, egészen eddig a percig. De. Akarom.
    A vers alapból az egyik legpirongatóbb, amit valaha olvastam, de ezzel a kontextussal immár paradicsomfejem lesz minden órán, amikor szóba jön, és miért érzem úgy, hogy nem bánom mégsem?:D
    Csodás, érzéki, és csodásan érzéki lett, és várom a többit!*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akard, akard *pszichopata fejjel néz rá* Mondjuk nekem ez csak olyan véletlen páros, mert a terük közel van egymáshoz és amúgy is teljesen más fichez akartam felhasználni őket, de hát ez így jött xD

      Törlés
  2. Istenem, én soha többet nem fogok Móricz Zsigmondra ugyanígy tekinteni ezek után, esküszöm XDD Kicsit még sokkos vagyok, de egyébként tetszett, és úgy irigylem a bátorságodat, mert Nyugat ficnél én még csak meg se közelítettem azt a bizonyos 18-as karikát, de talán ezek után sikerülni fog. Köszönöm az élményt :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg téged irigyellek, mert sokkal, de sokkal később akartam eljutni a tizennyolcas karikához... *sigh* De a vers nem engedte. És szívesen ^^

      Törlés