Imádság

Fandom: Hetalia
Szereplők: Kanada, Anglia
Páros: viszonzatlan UkCan(MapleTea)
Figyelmeztetés(ek): hihetetlen mennyiségű angst, haldokló Anglia

Összesítés: Angliát legyűrni készül a náthája, és Kanada nem nézheti ezt nyugodtan. Bármit képes feláldozni szerelméért... Bármit.
***
Tovább >>


Anglia megfázott.

Anglia nem gyógyult ki a náthából.

Anglia haldoklik.

Matthew ott ült a férfi ágya mellett, kezébe fogva annak jéghideg, nyirkos tenyerét, sírás fojtogatta a torkát már napok óta, de könnyei mégsem tudtak kitörni. Nem, amíg el nem dől Anglia sorsa. „Az országok nem tudnak meghalni, amíg a föld él, az országok élni fognak” csak ezt ismételgette magában, de fájt így látni őt, élet és halál közt lebegve. Mikor senki nem látta, százszor is odahajolt a fehér mellkashoz, hogy hallja a szívdobogást, egészen odabújt, mint kiskorában, mikor rémálma volt és a férfi magához ölelte, hogy megvigasztalja. De most nem hallott semmit, és megijedt. Már csak egy dolog segíthetett. Letérdelt az ágy mellé, kezeit imára kulcsolta, szemét lehunyva könyörgött a Mindenhatóhoz.

- Isten! Ha vagy, ha létezel és tényleg olyan jó szívű vagy, mint mondják (- Arthur? Ha Isten kegyelmes, miért büntetett meg annyi embert a Bibliában? - ...Menj játszani Alfreddel, rendben?) ne hagyd így, csak lenni, nem létezni! Add vissza neki az életet, könyörgöm! Megalázkodok Előtted, fejem lehajtva bánom meg összes bűnöm Neked, csak hogy egy keveset törlesszek az övéiből. Szeretem őt. Igen, most, ebben a pillanatban döbbentem rá, hogy szeretem, ezért imádkozom itt, hogy legyél végtelenül kegyelmes, gyógyítsd meg! Vállalom a bűneit, vállalok mindent, csak vedd el tőle a kórt, ami emészti! Akár add nekem az ő betegségét, örömmel veszem át helyét a halottas ágyon, hogy aztán csatlakozzak Hozzád, Istenem... – Imájából halk nyöszörgés riasztotta fel, mindenről elfeledkezve nézett fel a nehézkesen felülő Arthurra. Szíve feldobogott, mikor látta a smaragdszínű szemeket fáradtan rápillantani.

- Ki vagy te? – kérdezte Anglia, a fiatalabbnak a torkára fagyott a szó.

- K-Kanada vagyok – mondta. Miért nem emlékszik rá a másik ország? Talán...

- Miért sírsz, Kanada? – szólalt meg újra Arthur, Matthew csodálkozva érintette meg az arcát, nedvességet érzett, és érezte, még mindig ezüstszínű cseppek jönnek a szeméből, lecsorogva orcáin, végül az állán estek le. Sírt.

- Nem fontos – felelte, ingujjával gyorsan megtörölte az arcát, majd az égre nézett, elmosolyodva kezeit még egyszer imára kulcsolta.

- Elfogadom az árat. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, köszönöm. És Ámen.

Aztán rengetegszer felejtették el, még a tulajdon medvéje sem emlékezett a nevére, de ha az épp Amerikával veszekedő vagy csendesen teát iszogató Angliára nézett, mindig úgy érezte: megérte.

~Vievin, 2013. szeptember 10.